Kedves Diákok és Szülők!
A HUMAGI Budapestre költözött.
Új címünk: 1075 Budapest, Károly krt.3/A félemelet
A HUMAGI 1993-ban alakult Szolnokon. 2018-ban költöztünk Budapestre. Főleg humán érdeklődésű és a nyelveket kedvelő diákok jelentkezését várjuk. 2020 szeptemberétől japán nyelvi tagozatot indítottunk. Elvünk az, hogy diákot tanítani, figyelemmel és odaadással lehet, ezért döntöttünk a kiscsoportos oktatás mellett, amely lehetővé teszi, hogy tanulóinkra nagyobb figyelmet fordítsunk, és ők minél jobban elsajátítsák a humán tantárgyakat, idegen nyelveket és felvételt nyerjenek az általuk választott egyetemekre. Fontos számunkra, hogy a tanulás mellett a diákokat lelkileg is támogassuk, tehetségüket felfedezzük és fejlesszük, hogy magabiztos, művelt és hagyományainkat tisztelő felnőttekké váljanak.
Nyílt nap, betekintés az iskola életébe
Évente egy-két alkalommal szervezünk tájékoztatót, amelyekre szívesen várunk minden érdeklődőt.
Ha érdekli a HUMAGI munkája, módszerei és a tanulók napi elfoglaltsága, előzetes bejelentkezés alapján bármikor szívesen egyénileg is elmondjuk ezt Önnek!
Ha érdekli a HUMAGI munkája, módszerei és a tanulók napi elfoglaltsága, előzetes bejelentkezés alapján bármikor szívesen egyénileg is elmondjuk ezt Önnek!
Iskolánk különlegessége
- Kiscsoportos oktatás, maximum osztálylétszám 15 fő.
- Nyelvi csoportban kb.5-10 fő.
- Családias légkör, diákközpontú oktatás
- Humán tantárgyak, nyelvek magas óraszámban
- Oktatott nyelvek: angol, latin, japán tagozat, válaszható: német, olasz, orosz, spanyol, francia, minden nyelv, ami érdekli a tanulót
- Oktatott művészeti tárgyak: néptánc, népi ének, citera, dráma, választható: festészet
- Egyéni oktatási program, amely megtanítja a diákoknak a globális gondolkodást.
- Kérjük, mielőtt jelentkeznek az iskolánkba, érdeklődjenek a programról, csak azoknak a tanulóknak ajánljuk, akik egyetemen szeretnének továbbtanulni.
- SNI-s és más problémával küzdő tanulók oktatására nincs engedélyünk
- Várjuk a tanulni szerető és a tanulni nem szerető diákok jelentkezését egyaránt!
HUMÁN INTÉZET GIMNÁZIUM, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY
OM: 036009